A gyermekek gyászfeldolgozása – csecsemő- és óvodás kor

A gyermek gyászának általános sajátosságai

A gyermekek gyásza, gyászreakciója több szempontból különbözik a felnőttekétől. A gyász jelei sokszor kevésbé egyértelműek, érzelmeiket nem mindig tudják vagy akarják mások számára direkt módon kimutatni. Ugyanakkor nemcsak hozzátartozóik vagy barátaik elvesztése esetén éreznek gyászt, hasonló intenzitású megnyilvánulásokat láthatunk a kisebbeknél egy játék vagy egy háziállat elvesztésekor, vagy nagyobbaknál egy lakóhely, iskola vagy osztály váltásakor is. A gyermek is tapasztal – a felnőtthöz hasonlóan – szomorúságot, dühöt, lelkiismeret-furdalást, szorongást, vagy lehet erősen lehangolt, depressziós, de általában ezek több, rövidebb periódusban jelentkeznek. Nem ritka például, hogy a mély szomorúságot mutató gyermek néhány perc múlva már a játékaival van elfoglalva. Gyakran tapasztalható visszahúzódottság, passzivitás vagy egyfajta közömbösség. Gyakori a regresszió valamint bizonyos testi tünetek megjelenése: alvási és táplálkozási zavarok, koncentrációs nehézségek, ezen jelenségekkel párhuzamosan az iskolai teljesítmény romlása. Felléphet düh és agresszió a barátokkal, a szülőkkel vagy a játékokkal szemben.

A gyermek számára a legnagyobb veszteség a szülő halála, amellyel a gyermek biztonságérzete alapjaiban rendül meg. A számára biztonságot, védelmet nyújtó család többé már nem ugyanolyan. A családban a szerepek eltolódnak, felcserélődnek, és a családi egyensúly helyreállása hosszú időt vesz igénybe. Gyakoriak az önvádak. Úgy képzelik, hogy a szülő iránt érzett haragjukkal ők maguk a betegség vagy a halál okai.

Mivel különböző életkorokban mást és mást ért meg a gyermek a betegségből és az elmúlásból, növekedésével párhuzamosan gyászát újra és újra átéli, így gyászreakciója hosszú évekre elnyúlhat. Mindezek a jelenségek a gyász normális lefolyásába beletartoznak. A fájdalom idővel enyhül. Általában fél év elteltével várható el, hogy a gyermek aktivitását a korábbi szinten folytassa.

A különböző életkorú gyermekek gyásza és a gyászfeldolgozás segítése

A különböző életkorú gyermekek egy gyász kapcsán más reakciókat mutatnak, más jelent számukra problémát, és másként kell, illetve lehet őket segíteni. A különbség azonban nem csak életkorfüggő, hanem a gyermek egyéniségének, szociális érettségének, családi kapcsolatainak, tapasztalatainak is a függvénye. Ezért fontos szem előtt tartani, hogy a következő ismertető a különböző korú gyermekek elmúláshoz, halálhoz, gyászhoz való viszonyulásához csupán tájékoztató jellegű, mivel a valóságban jelentősek lehetnek az egyéni eltérések.

Csecsemő- és kisdedkor (az első 3 év)

Már a néhány hónapos csecsemő is megérzi, ha elszakítják gondozójától. Nyűgös lesz, éjszakánként felsír, visszautasítja a táplálékot. Az anyától való elszakadást már rövid időre is nehezen viseli, arra sírással reagál. Az eseményeket szinte mindig az én szempontjából nézi, és már ebben a korban előfordulhat, hogy teljesen téves értelmezéseket fogalmaz meg magában, például a beteg szülő negatív érzelmi reakcióiból vagy távolságtartási törekvéseiből, hogy nem szereti őt. Bár növekedésükkel párhuzamosan egyre többet értenek meg a világból, a dolgok véglegessége még nem fogható fel a számukra. Félelmeik központjában a „Mi lesz velem?” kérdés áll.

Egy hároméves gyermek már érzékeli a beteg erőtlenségét, csökkent biológiai funkcióit, a családi stresszt, de mindezt ritkán fejezi ki szavakban. A halállal, halottal szemben nem annyira a félelem, hanem sokkal inkább a kíváncsiság jellemzi. A szülőtől való távollét szorongást vált ki belőle. A kórházi látogatások általában jó hatásúak ennek csökkentésére. Rémületet okozhat a szülők intenzív érzelmi reakcióinak megtapasztalása, mivel annak oka a gyermek számára még nem felfogható, így érdemes kerülni ezeket. Ebben a korban a gyermekek még nehezen tesznek különbséget alvás és halál között, így érdemes kerülni az „elaludt” „elutazott” kifejezéseket a halálra, mivel könnyen kiválthatnak az elalvástól vagy elutazástól való félelmet. A halál tényét egy kisgyermeknek egyszerű szavakkal kell elmagyaráznunk (pl. nem lát, nem mozog). Az elmondott információnak igazodnia kell a gyermek kíváncsiságához, és egyszerre nem szabad túl sok mindenről beszélni. A temetés inkább érdekesség, valódi lényegét ebben a korban még nem értik meg. Ha a gyermek részt vesz a temetésen, már előre célszerű elmondani vagy eljátszani a temetés eseménysorát, elmagyarázva az egyes részleteket, hangsúlyozva, hogy a halottnak ez nem fáj.

A halált követő hetekben a gyermek érzelmi reakcióira leginkább rövid periódusok váltakozása jellemző: például rövid sírás után elmerül a játékában, majd váratlanul felteszi a már sokszor megválaszolt kérdést, hogy „Anya mikor jön haza?” Ez az időszak átmeneti magatartászavarral, regresszív viselkedéssel (pl. a már szobatiszta gyermek újra bepisil), testi tünetekkel (pl. alvási zavarok, hasfájás, fejfájás) járhat. Jellemző a szülővel való együttalvás és a szülői szeretet markáns kifejezésének igénye. Fontos ebben az időszakban, hogy a környezet és a szokások minél stabilabbak maradjanak. Már ebben a korban fontos lehet a temető látogatása, amely alkalom arra, hogy a gyermek kérdéseket tehessen fel és problémái felszínre kerüljenek. Ebben az életkorban a gyermek számára a spiritualitás még nem képes valódi vigaszt nyújtani.

Óvodás kor (4-6 év)

A gyermek fejlődésével gondolkodása változáson megy keresztül. Míg korábban csak az aktuálisan látható és érzékelhető világ volt valóságos, ekkor már érzékeli, illetve elfogadja a múlt eseményeinek a jelenre való kihatását, a történések mögött ok-okozati összefüggést keres. Megérti, hogy a betegségnek oka van, és a maga elgondolása szerint keresi is ezeket az okokat. Mágikus gondolkodásából fakadóan magabiztosan tudja, hogy a gondolatok vagy kimondott szavak eseményeket idézhetnek elő. Az is gyakori, hogy két egymás mellett zajló eseményt logikai, ok- okozati kapcsolatba állítanak. Mindezek miatt a gyermek hibás gondolatmeneteket alakíthat ki a bekövetkezett eseményekben betöltött szerepéről. Például azt hiszi, hogy ha megharagudott a nagymamára, és azt kívánta, hogy jobb lenne, ha nem lenne, akkor emiatt halt meg a nagymama. Ezeket nehéz korrigálni, de egyértelműen ki kell fejezni számára, hogy nem ő tehet az eseményekről.

Különös, de a miértek korszakában lévő gyermek a betegség előrehaladott stádiumában ritkán tesz fel kérdéseket a beteg szülő állapotával kapcsolatban. A betegség okozta változásoknál nagyobb trauma számára a szülőtől való távollét, ezért a kórházi látogatások kiemelt fontosságúak. Fontos lenne a szülőnek a betegségről őszintén beszélnie, kerülve az intenzív érzelmek kimutatását, mivel ez utóbbit a gyermek könnyen magára veheti.

Keresni kell az alkalmakat a közös beszélgetésre, játékra, rajzolásra, hogy lehetőség nyíljon a betegség, kórház, halál, temetés témáit megbeszélni, a gyermeket érintő kérdésekre válaszolni, illetve a gyermek érzelmeit, szorongásait feltérképezni és oldani. A közeledő halál lehetőségére fel kell készíteni a gyermeket. Ha van rá lehetőség, a beteg (akár a gyermekkel közösen) maradandó emléket készíthet a gyermek számára, vagy a beteg személyes tárgyaiból hagyatékozhat is valamit a gyermekre. Az ilyen tárgyak is segítenek a későbbiek során az emlékek felidézésében, és csökkentik a gyermek gyásszal kapcsolatos fájdalmát.

A gyermekek döntő többsége számára a temetésen való részvétel kifejezett segítséget jelent, így jobban el tudják fogadni a halál tényét és véglegességét. Célszerű ezt előkészíteni, illetve utána is lehetőséget keresni a történtek ismételt eljátszására, lerajzolására és megbeszélésére. A halál véglegességének felismerése, elfogadása hónapokig is eltarthat. Előfordulhat hangulatváltozás, néhány hétig alvászavarok jelentkezhetnek, esetleg a gyermek átveheti az elhunyt szülő panaszainak egy részét. Ilyen esetben célszerű a szülőnek minél több időt eltölteni a gyermekével, szavakkal és szorosabb testi kapcsolat kialakításával is kifejeznie szeretetét. A spiritualitás még ebben a korban sem nyújt valódi vigaszt.

A bejegyzés folytatódik…

Felhasznált irodalom

Albertné Bereczky, É., & Békési, T. (2020). Finn magból kelt Reményvirág. Gyászfeldolgozó csoportok Magyarországon egyik szülőjüket elveszített gyermekek és családjaik számára, finn minta alapján, Kharón Thanatológiai Szemle, 1.

Fodor-Szlovencsák, K. (2000). A gyermekek halálképének fejlődése. Kharón Thanatológiai Szemle, 4.

Polcz, A. (1993). Meghalok én is? A halál és a gyermek. Századvéd Kiadó.

Porkoláb, Gy. (2021). Párbeszéd gyermekekkel a veszteségről, a halálról. Veszteségélmény felismerése és kezelése az oktatási intézményekben, Kharón Thanatológiai Szemle, 4.

Simkó, Cs. (2009). Hogyan segítsünk gyermekünknek elfogadni az elfogadhatatlant? Tájékoztató pedagógusoknak és szülőknek a gyászoló gyermek segítéséhez. Kharón Thanatológiai Szemle, 4.

Tóth, A. (2014). „S akarsz, akarsz-e játszani halált…?” Óvodás korú gyermekek és szüleik halálszorongásának és halállal kapcsolatos kommunikációjának vizsgálata. Kharón Thanatológiai Szemle, 3.