Nárcisztikussá válni

„Mikor Narkisszosz fáradtan földre vetette magát a füves parton, hogy csillapítsa szomját, beleszeretett saját tükörképébe. Először megpróbálta megölelni és megcsókolni a vele szembenéző gyönyörű ifjút, de hamarosan rájött, hogy ő maga az; fekve maradt, és órákon át elragadtatva bámult a víztükörbe. Hogyan fogja kibírni, hogy megtalálta szerelmét, és az mégsem lehet az övé? Gyötörte a bánat, de még a szenvedésnek is örült. Legalább tudta, hogy akármi történik, másik tükörképe hű marad hozzá.”

Narkisszosz a görög mitológia egy alakja, aki a mai napig az önimádat szimbóluma. Az ő nevét rejti a nárcisztikus személyiségzavar elnevezés, amely a mai világ talán legégetőbb, járványként terjedő problémája.

Hogyan válik valaki nárcisztikussá? Mi teszi lehetővé vagy befolyásolja a nárcisztikus személyiségzavar kialakulását?

Ahhoz, hogy megértsük a folyamatot, először tisztáznunk kell, milyen tulajdonságok jellemzik a nárcisztikus embereket.

A klinikai pszichológia szerint, nárcisztikusnak az nevezhető, akit fiatal felnőttkorától kezdve az alábbiak közül legalább öt tulajdonság jellemez: 1. Nagyzoló elképzelés saját fontosságával kapcsolatban. 2. Folyamatosan határtalan sikerről, hatalomról, éleselméjűségről, szépségről vagy ideális szerelemről fantáziál. 3. “Különlegesnek” és egyedinek tartja magát, akit csak más különleges vagy fontos, magas státuszú emberek (vagy intézmények) érthetnek meg, és aki csak ilyen emberekkel társulhat vagy kerülhet kapcsolatba. 4. Csodálatot vár el. 5. Feljogosultság és feljogosítottság érzése – különleges bánásmód vagy az elvárásaihoz való automatikus alkalmazkodás elvárása – jellemzi. 6. Másokat kihasznál. 7. Az empátia teljes hiánya jellemzi – nem szívesen ismeri fel vagy azonosul mások érzéseivel és szükségleteivel. 8. Gyakran irigy másokra vagy azt gondolja, hogy mások irigyek rá. 9. Arrogáns, dölyfös, fennhéjázó magatartás vagy attitűdök jellemzik (DSM-5, 2014).

Végigolvasva a felsorolást, az a benyomásunk támadhat, hogy elég sok ember érintett ebben a problémában. S valóban, míg a DSM-5 (2014) normál populáció esetén 0-6,2%-ig terjedő intervallumot prezentál, addig Stinson és munkatársai (2008) egy korábbi vizsgálatban a populáció férfi tagjainak 7,7%-át, s a nők 4,8%-át tartja nárcisztikusnak. De hallható manapság olyan vélemény is, hogy minden második ember él nárcisztikus személyiségzavarral. Mivel ez a betegség széles spektrumon mozog, illetve a nárcisztikus ember sokáig rejtegeti valós természetét, így különösen nehéz pontos adatokat közölni.

A nárcisztikus személy súlyosan károsítja a közvetlen környezete lelki és testi egészségét – az őrületbe képes kergetni családtagjait – illetve viselkedésmintázatok révén átörökítheti gyermekeire a személyiségzavart, vagy súlyos lelki károkat képes bennük okozni szavakkal és tettekkel, így különösen fontos, hogy megértsük, hogyan válik valaki nárcisztikussá.

Fontos leszögezni, hogy a nárcisztikus viselkedés egy bizonyos mértékig mindenkire jellemző, és egészséges is. Felnőttként ez teszi lehetővé az önérvényesítést, s hogy megőrizzük személyiségünk integritását emberi kapcsolatainkban. A patológiás esetek kialakulásának háttere ugyanakkor összetett kérdés. Három főbb elméleti irányzat álláspontját fogom bemutatni azzal kapcsolatban, mi állhat a nárcisztikus személyiségzavar kialakulásának hátterében.

A két mai napig legmeghatározóbb hatású elmélet a pszichoanalitikus körökből származó ún. Kohut-Kernberg vita. Heinz Kohut úgy vélte, hogy a nárcizmus egy, a legkorábbi gyermekkorból származó fejlődési probléma. Újszülött- és csecsemőkorban a szülők az ún. tükrözés által fejezik ki a gyermekük nagyszerűségét és szerethetőségét, amely később az egészséges éntudat és önértékelés alapjául szolgál. A későbbiekben ez a grandiózus szelf-kép a szocializáció hatására fokozatosan háttérbe szorul, és a társas kapcsolatok válnak hangsúlyossá (pl. kötődés a szülőkhöz vagy a kortársakhoz). A nárcizmus esetén ezek a visszatükröző funkciók hiányoznak vagy csupán korlátozott módon működnek, így ez a grandiózus szelf-rész leszakad, vagy elfojtásra kerül, nem tud részévé válni a valódi, érett szelfnek, de az önértékelést veszélyeztető helyzetekben (felnőttkorban) újra aktiválódik. Ennek viselkedéses megnyilvánulásai például az elutasítás, az arrogancia, a nagyképűség és a hencegés. Elfojtás esetén azonban – a grandiózus szelf hiányában – alacsony önbecsülés, negatív hangulat és demotiváltság tapasztalható. Kohut kiemeli, hogy vannak e két típusnak közös jegyei is, amelyek a következők: alacsony fokú kritikatűrés, harag, szégyenérzet, hipochondria, félénkség, sebezhetőség és akár a szokatlan helyzetekbe való bevonódás.

A vita másik alakja Otto F. Kernberg a nárcizmus etiológiai alapját abban látta, hogy a fejlődés korai, kritikus szakaszában a szülő rideg és elutasító volt gyermekével. A meg nem értettség és elutasítottság nyomán, a gyermek a libidinális energiákat a saját korai, éretlen magszelfjében köti meg, ezzel párhuzamosan az elutasítottság érzéséből fakadó frusztrációt a szülőkre vetíti ki. Ezzel be is zárul az ördögi kör, hiszen így a szülő még kevésbé fog gyermeke számára a megnyugvás forrásává válni, aminek a szerepét és funkcióit így fokozatosan a primitív grandiózus szelf fogja ellátni. Leegyszerűsítve ez azt jelenti, ha a szülő nem képes a gyermeket kielégítő módon szeretni, akkor a gyermek saját magát fogja (Fonagy & Target, 2005).

A sémaelméleti elméletalkotók – Young és munkatársai (2003) – négy fontos alaptézist fogalmaznak meg a nárcisztikus személyiségzavarral kapcsolatban. Kiemelik (1) az egyedüllét és az izoláció szerepét. A nárcisztikus személy szerintük magányos gyermek volt, vagyis hiányzott az őszinte, szeretetteljes családi légkör, illetve a közeget érzelmi elhanyagolás jellemezte. S bár lehet, hogy a szülő ténylegesen sok időt szánt a gyermekre, a valódi (pl. fizikai) érzelemkifejezés vélhetően gátolt volt. (2) Az elkényeztetés és a nem megfelelő határok ugyancsak segítik a nárcisztikus személyzavar kialakulását. Elkényeztetettségen itt elsősorban a materiális jellegű (pl. játékok, ételek stb.) elkényeztetésre kell gondolnunk – mintsem érzelmi természetűre -, amikor a gyermek bármit megkaphatott, amit csak szeretett volna. Vagy annak a szabadságára vonatkozott, hogy a szülők engedték, hogy a gyermek figyelmen kívül hagyhassa mások érdekeit, igényeit és szándékait. A harmadik alaptézis (3) a manipuláltságról és kihasználtságról szól. Ennek formája lehet szexuális visszaélés jellegű vagy elsődlegesen pszichológiai természetű, ahol a gyermeknek ki kellett szolgálnia a szülő intenzív vágyát az elismerésre, státuszra vagy sikerre. Tulajdonképpen ez abban ölt testet, hogy a szülő az elismerésekért cserébe elhalmozza a gyermeket figyelemmel, ajándékokkal és általánosan jutalomértékű pszichológiai visszacsatolásokkal. Ehhez kapcsolódik Young elméletének negyedik komponense a (4) feltételes elfogadás is. Ebben az esetben a gyermeknek a szülők irreálisan magas elvárásainak kellett megfelelnie, amely, ha időnként sikerült, akkor megkaphatták a vágyott pozitív énmegerősítő visszajelzéseket, ám amennyiben nem, leértékelésben volt részük, amely megnyilvánulhatott pl. a szülő részéről tapasztalt fizikai vagy verbális agresszióban, illetve mellőzésben. Ezek a sajátosságok gátolják a stabil és egészséges önértékelés kialakulását, mivel így az egyén énképét elsősorban a külső megítélés határozza meg – amely egy nárcisztikus személy esetén még torzult és irreális is – a belső, autonóm tartalmakkal szemben (Young et al., 2003).

Érdekes elgondolásokat tartalmaz Millon nárcizmussal kapcsolatos elmélete is. Millon arra hívja fel a figyelmet, hogy az elhanyagoló, érzelmileg hideg szülői viszonyulás mellett a szülői túlértékelés is komoly szerepet játszhat a nárcisztikus személyiségzavar kialakulásában. A hatásmechanizmus lényege, hogy a szülők koragyermekkorban (is) konstans módon adnak pozitív visszajelzéseket a gyermekük számára függetlenül annak a valódi teljesítményének a minőségétől. Ez szükségszerűen vonja maga után a motiváció csökkenését a nagyobb, komplexebb és kihívást jelentő helyzetek felvállalására, tekintve, hogy a gyermek azt tanulja meg, hogy bármit tesz az önmagában tökéletes és dicséretre méltó. Ez a szülői attitűd bár alapvetően fejlődéslélektanilag adaptív, ám szükséges a fokozatos „csökkentése” annak érdekében, hogy a gyermek össze tudja hangolni a képességeit és motivációinak rendszerét a valósággal és a releváns társadalmi elvárásokkal. Amennyiben ez a közelítés az omnipotens énkép és a valóság között nem  történik meg, a különlegesség vagy különbözőség állandó jellegű túlértékelése a valós mértékű és minőségű önértékelés kialakulása ellen hat, illetve elősegíti a nárcisztikus karakter kialakulását (Bandi, 2020; Millon & Lerner, 2003).

A gyermek személyiségvonásai, egyéni tűrőképessége, igényei, fogékonysága illetve a szülőkön túl a szűkebb és a tágabb környezet ugyancsak jelentős hatással bír a gyermek személyiségfejlődésére, illetve arra, hogy egy esetleges kedvezőtlen kezdet vesz-e patológiás irányt, s ha igen, milyen mértékben.

További anyagok a témában

Egy módszer a nárcisztikus verbális bántalmazásának megfékezésére. Csak a bátrabbaknak javasolt, a nárcisztikus személy ugyanis könnyen dühbe gurulhat. A videó magyar nyelven angol felirattal készült:

Felhasznált irodalom

American Psychiatric Association (2014). DSM-5 referencia kézikönyv a DSM-5 diagnosztikai kritériumaihoz. Oriold és Társai Kft.

Bandi, Sz. A. (2020). Az önimádat dimenziói és típusai: Az ortogonális nárcizmus koncepció. Doktori Disszertáció. Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Doktori Iskola.

Fonagy, P., Target, M. (2005). Pszichoanalitikus elméletek a fejlődési pszichopatológia tükrében. Budapest: Gondolat-Infonia.

Graves, R. (1981). A görög mítoszok. Európa Könyvkiadó. (ford. Szíjgyártó László)

Millont T., Lerner, M.J. (szerk.) (2003). Handbook of Psychology. Volume 5. Personality and Social Psychology. Hoboken, NJ: John Wiley & Sons.

Stinson, F. S., Dawson, D. A., Goldstein, R. B., Chou, S. P., Huang, B., Smith, S. M., Ruan, W. J., Pulay, A. J., Saha, T. D., Pickering, R. P., & Grant, B. F. (2008). Prevalence, correlates, disability, and comorbidity of DSM-IV narcissistic personality disorder: results from the wave 2 national epidemiologic survey on alcohol and related conditions. Journal of Clinical Psychiatry, 69(7), 1033-1045.

Young, J. E., Klsoko, J. S., & Weishaar, M. E. (2003). Schema Therapy. A Practitioner’s Guide.  New York: The Guilford Press.