PSYCHIATRIC INTERVIEW SERIES | Histrionic Personality Disorder No. 1

HISTRIONIC PERSONALITY DISORDER

Diagnostic Criteria

A pervasive pattern of excessive emotionality and attention seeking, beginning by early adulthood and present in a variety of contexts, as indicated by five (or more) of the following:

1. Is uncomfortable in situations in which he or she is not the center of attention.

2. Interaction with others is often characterized by inappropriate sexually seductive or provocative behavior.

3. Displays rapidly shifting and shallow expression of emotions.

4. Consistently uses physical appearance to draw attention to self.

5. Has a style of speech that is excessively impressionistic and lacking in detail.

6. Shows self-dramatization, theatricality, and exaggerated expression of emotion.

7. Is suggestible (i. e., easily influenced by others or circumstances).

8. Considers relationships to be more intimate than they actually are.

No material on this site is intended to be a substitute for professional medical advice, diagnoses, or treatment. Always seek the advice of your physician or other qualified health care provider with any questions you may have regarding a medical condition or treatment, and never disregard professional medical advice or delay in seeking because of something you have read on this site. This is a work of creative non-fiction. All of the events in this film are true to the best of the author’s memory. Some identifying features have been changed to protect the identity of certain parties. The author in no way represents any association, organization, or brand, mentioned herein. The views expressed within the content are solely the author’s. The classification system presented in this work has its roots in the American Psychiatric Association’s Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders (DSM-5) and WHO’s International Statistical Classification of Diseases and Related Health Problems (ICD-10).

Watch and Listen:

SOLITARY CONFINEMENT | Prologue

WHAT IS SOLITARY CONFINEMENT?

Limited contact with human beings | Lack of intimacy | Functional family visits | Infrequent phone calls | Non-touch torture | Forced insomnia

WHY ARE PEOPLE PLACED IN SOLITARY CONFINEMENT?

What now is has already been; what is to be, already is.

HOW DOES LONG-TERM SOLITARY CONFINEMENT AFFECT A PERSON?

Visual and auditory hallucinations | Hypersensitivity to noise and touch | Insomnia | Paranoia | Uncontrollable feelings of rage and fear | Perceptual distortion | Increased risk of suicide | Post-traumatic stress disorder | Death by neglect

IS SOLITARY CONFINEMENT CONSIDERED TORTURE?

It is a natural consequence. Being in solitary confinement is probably even worse than being harassed by others.

Watch and Listen:

Bedtime Stories for Adults | Apothetae Records | Who We Are And Are Not

We promote the idea that we should live the examined life. That means detaching from social personas or scripts, and coming to own our own thoughts – and not simply being an echo of the voices of others.

We promote being open-minded, intellectually humble, curious and creative in our thinking. For us, this kind of creative and critical thinking that aims at wisdom is what it means to be human.

The search for questions and answers also means contrasting our views with other views and engaging in critical dialog with others who think differently. It means not digging into egocentric points of view; it means accepting ideas, not out of mere loyalty to tradition, or out of fear, but rather, because those ideas are well grounded.

With this in mind, whether or not you agree with the above, we invite you to see and feel what this approach is like.

After all, like it or not, life will, at some point, force you into some kind of reflection.

Reality is sexy.

Follow us on YouTube: youtube.com/channel/UCd4SR9zTSXEN-qMG4hiZv1A/videos

A gyermekek gyászfeldolgozása – csecsemő- és óvodás kor

A gyermek gyászának általános sajátosságai

A gyermekek gyásza, gyászreakciója több szempontból különbözik a felnőttekétől. A gyász jelei sokszor kevésbé egyértelműek, érzelmeiket nem mindig tudják vagy akarják mások számára direkt módon kimutatni. Ugyanakkor nemcsak hozzátartozóik vagy barátaik elvesztése esetén éreznek gyászt, hasonló intenzitású megnyilvánulásokat láthatunk a kisebbeknél egy játék vagy egy háziállat elvesztésekor, vagy nagyobbaknál egy lakóhely, iskola vagy osztály váltásakor is. A gyermek is tapasztal – a felnőtthöz hasonlóan – szomorúságot, dühöt, lelkiismeret-furdalást, szorongást, vagy lehet erősen lehangolt, depressziós, de általában ezek több, rövidebb periódusban jelentkeznek. Nem ritka például, hogy a mély szomorúságot mutató gyermek néhány perc múlva már a játékaival van elfoglalva. Gyakran tapasztalható visszahúzódottság, passzivitás vagy egyfajta közömbösség. Gyakori a regresszió valamint bizonyos testi tünetek megjelenése: alvási és táplálkozási zavarok, koncentrációs nehézségek, ezen jelenségekkel párhuzamosan az iskolai teljesítmény romlása. Felléphet düh és agresszió a barátokkal, a szülőkkel vagy a játékokkal szemben.

A gyermek számára a legnagyobb veszteség a szülő halála, amellyel a gyermek biztonságérzete alapjaiban rendül meg. A számára biztonságot, védelmet nyújtó család többé már nem ugyanolyan. A családban a szerepek eltolódnak, felcserélődnek, és a családi egyensúly helyreállása hosszú időt vesz igénybe. Gyakoriak az önvádak. Úgy képzelik, hogy a szülő iránt érzett haragjukkal ők maguk a betegség vagy a halál okai.

Mivel különböző életkorokban mást és mást ért meg a gyermek a betegségből és az elmúlásból, növekedésével párhuzamosan gyászát újra és újra átéli, így gyászreakciója hosszú évekre elnyúlhat. Mindezek a jelenségek a gyász normális lefolyásába beletartoznak. A fájdalom idővel enyhül. Általában fél év elteltével várható el, hogy a gyermek aktivitását a korábbi szinten folytassa.

A különböző életkorú gyermekek gyásza és a gyászfeldolgozás segítése

A különböző életkorú gyermekek egy gyász kapcsán más reakciókat mutatnak, más jelent számukra problémát, és másként kell, illetve lehet őket segíteni. A különbség azonban nem csak életkorfüggő, hanem a gyermek egyéniségének, szociális érettségének, családi kapcsolatainak, tapasztalatainak is a függvénye. Ezért fontos szem előtt tartani, hogy a következő ismertető a különböző korú gyermekek elmúláshoz, halálhoz, gyászhoz való viszonyulásához csupán tájékoztató jellegű, mivel a valóságban jelentősek lehetnek az egyéni eltérések.

Csecsemő- és kisdedkor (az első 3 év)

Már a néhány hónapos csecsemő is megérzi, ha elszakítják gondozójától. Nyűgös lesz, éjszakánként felsír, visszautasítja a táplálékot. Az anyától való elszakadást már rövid időre is nehezen viseli, arra sírással reagál. Az eseményeket szinte mindig az én szempontjából nézi, és már ebben a korban előfordulhat, hogy teljesen téves értelmezéseket fogalmaz meg magában, például a beteg szülő negatív érzelmi reakcióiból vagy távolságtartási törekvéseiből, hogy nem szereti őt. Bár növekedésükkel párhuzamosan egyre többet értenek meg a világból, a dolgok véglegessége még nem fogható fel a számukra. Félelmeik központjában a „Mi lesz velem?” kérdés áll.

Egy hároméves gyermek már érzékeli a beteg erőtlenségét, csökkent biológiai funkcióit, a családi stresszt, de mindezt ritkán fejezi ki szavakban. A halállal, halottal szemben nem annyira a félelem, hanem sokkal inkább a kíváncsiság jellemzi. A szülőtől való távollét szorongást vált ki belőle. A kórházi látogatások általában jó hatásúak ennek csökkentésére. Rémületet okozhat a szülők intenzív érzelmi reakcióinak megtapasztalása, mivel annak oka a gyermek számára még nem felfogható, így érdemes kerülni ezeket. Ebben a korban a gyermekek még nehezen tesznek különbséget alvás és halál között, így érdemes kerülni az „elaludt” „elutazott” kifejezéseket a halálra, mivel könnyen kiválthatnak az elalvástól vagy elutazástól való félelmet. A halál tényét egy kisgyermeknek egyszerű szavakkal kell elmagyaráznunk (pl. nem lát, nem mozog). Az elmondott információnak igazodnia kell a gyermek kíváncsiságához, és egyszerre nem szabad túl sok mindenről beszélni. A temetés inkább érdekesség, valódi lényegét ebben a korban még nem értik meg. Ha a gyermek részt vesz a temetésen, már előre célszerű elmondani vagy eljátszani a temetés eseménysorát, elmagyarázva az egyes részleteket, hangsúlyozva, hogy a halottnak ez nem fáj.

A halált követő hetekben a gyermek érzelmi reakcióira leginkább rövid periódusok váltakozása jellemző: például rövid sírás után elmerül a játékában, majd váratlanul felteszi a már sokszor megválaszolt kérdést, hogy „Anya mikor jön haza?” Ez az időszak átmeneti magatartászavarral, regresszív viselkedéssel (pl. a már szobatiszta gyermek újra bepisil), testi tünetekkel (pl. alvási zavarok, hasfájás, fejfájás) járhat. Jellemző a szülővel való együttalvás és a szülői szeretet markáns kifejezésének igénye. Fontos ebben az időszakban, hogy a környezet és a szokások minél stabilabbak maradjanak. Már ebben a korban fontos lehet a temető látogatása, amely alkalom arra, hogy a gyermek kérdéseket tehessen fel és problémái felszínre kerüljenek. Ebben az életkorban a gyermek számára a spiritualitás még nem képes valódi vigaszt nyújtani.

Óvodás kor (4-6 év)

A gyermek fejlődésével gondolkodása változáson megy keresztül. Míg korábban csak az aktuálisan látható és érzékelhető világ volt valóságos, ekkor már érzékeli, illetve elfogadja a múlt eseményeinek a jelenre való kihatását, a történések mögött ok-okozati összefüggést keres. Megérti, hogy a betegségnek oka van, és a maga elgondolása szerint keresi is ezeket az okokat. Mágikus gondolkodásából fakadóan magabiztosan tudja, hogy a gondolatok vagy kimondott szavak eseményeket idézhetnek elő. Az is gyakori, hogy két egymás mellett zajló eseményt logikai, ok- okozati kapcsolatba állítanak. Mindezek miatt a gyermek hibás gondolatmeneteket alakíthat ki a bekövetkezett eseményekben betöltött szerepéről. Például azt hiszi, hogy ha megharagudott a nagymamára, és azt kívánta, hogy jobb lenne, ha nem lenne, akkor emiatt halt meg a nagymama. Ezeket nehéz korrigálni, de egyértelműen ki kell fejezni számára, hogy nem ő tehet az eseményekről.

Különös, de a miértek korszakában lévő gyermek a betegség előrehaladott stádiumában ritkán tesz fel kérdéseket a beteg szülő állapotával kapcsolatban. A betegség okozta változásoknál nagyobb trauma számára a szülőtől való távollét, ezért a kórházi látogatások kiemelt fontosságúak. Fontos lenne a szülőnek a betegségről őszintén beszélnie, kerülve az intenzív érzelmek kimutatását, mivel ez utóbbit a gyermek könnyen magára veheti.

Keresni kell az alkalmakat a közös beszélgetésre, játékra, rajzolásra, hogy lehetőség nyíljon a betegség, kórház, halál, temetés témáit megbeszélni, a gyermeket érintő kérdésekre válaszolni, illetve a gyermek érzelmeit, szorongásait feltérképezni és oldani. A közeledő halál lehetőségére fel kell készíteni a gyermeket. Ha van rá lehetőség, a beteg (akár a gyermekkel közösen) maradandó emléket készíthet a gyermek számára, vagy a beteg személyes tárgyaiból hagyatékozhat is valamit a gyermekre. Az ilyen tárgyak is segítenek a későbbiek során az emlékek felidézésében, és csökkentik a gyermek gyásszal kapcsolatos fájdalmát.

A gyermekek döntő többsége számára a temetésen való részvétel kifejezett segítséget jelent, így jobban el tudják fogadni a halál tényét és véglegességét. Célszerű ezt előkészíteni, illetve utána is lehetőséget keresni a történtek ismételt eljátszására, lerajzolására és megbeszélésére. A halál véglegességének felismerése, elfogadása hónapokig is eltarthat. Előfordulhat hangulatváltozás, néhány hétig alvászavarok jelentkezhetnek, esetleg a gyermek átveheti az elhunyt szülő panaszainak egy részét. Ilyen esetben célszerű a szülőnek minél több időt eltölteni a gyermekével, szavakkal és szorosabb testi kapcsolat kialakításával is kifejeznie szeretetét. A spiritualitás még ebben a korban sem nyújt valódi vigaszt.

A bejegyzés folytatódik…

Felhasznált irodalom

Albertné Bereczky, É., & Békési, T. (2020). Finn magból kelt Reményvirág. Gyászfeldolgozó csoportok Magyarországon egyik szülőjüket elveszített gyermekek és családjaik számára, finn minta alapján, Kharón Thanatológiai Szemle, 1.

Fodor-Szlovencsák, K. (2000). A gyermekek halálképének fejlődése. Kharón Thanatológiai Szemle, 4.

Polcz, A. (1993). Meghalok én is? A halál és a gyermek. Századvéd Kiadó.

Porkoláb, Gy. (2021). Párbeszéd gyermekekkel a veszteségről, a halálról. Veszteségélmény felismerése és kezelése az oktatási intézményekben, Kharón Thanatológiai Szemle, 4.

Simkó, Cs. (2009). Hogyan segítsünk gyermekünknek elfogadni az elfogadhatatlant? Tájékoztató pedagógusoknak és szülőknek a gyászoló gyermek segítéséhez. Kharón Thanatológiai Szemle, 4.

Tóth, A. (2014). „S akarsz, akarsz-e játszani halált…?” Óvodás korú gyermekek és szüleik halálszorongásának és halállal kapcsolatos kommunikációjának vizsgálata. Kharón Thanatológiai Szemle, 3.