A társfüggőségről

A függő ember számára függőségének tárgya pótszerként működik. Projekció révén felruházza azt tulajdonságokkal, megteszi vigaszának, nyugalmának, máskor energiát nyer belőle, bizonyos esetekben megszépíti vele önmagát vagy az életet. Mivel a pótszer magát a hiányt testesíti meg, így akár „elfogyasztja”, akár elutasítja a sóvárgó, csak rombolni fog az egyén személyiségén, mivel a fent említett dolgok csak magában a függő személyben létezhetnek (Sedgwick, 1993).

Korábban társfüggőnek azokat a nőket nevezték, akik egy függő férfiről gondoskodtak illetve felette uralkodtak, miközben valójában függtek tőle. Ma már tudjuk, hogy férfiak is válhatnak kodependenssé, s azt is, hogy a kodependencia nem korlátozódik pusztán a párkapcsolatokra. A társfüggőség súlyosságától függően lehet személyiségzavar szintű pszichopatológia, viselkedéses addikció, vagy a feminin viselkedés egy extrém megnyilvánulása. A kulcstényező az, hogy a kodependens személy nem képes tolerálni a fontos másik negatív érzelmeit, és ez eltúlzott empátiás reakcióhoz vezet. A társfüggőség alapkoncepciója, hogy a társfüggő személy megengedő módon viselkedik a partner szerfogyasztásával és annak következményeivel szemben, illetve kényszeres segítségnyújtásával támogatja valamilyen függőségben, személyiségzavarban, kodependenciában vagy impulzuskontroll zavarban szenvedő partnere addiktív viselkedését. Sajátos jellemvonásuk továbbá, hogy ugyanazon kodependens személyben egyszerre van jelen a túlzott kontrollszükséglet és a saját viselkedés kontrollálásának a nehézsége. További tünetek, a másik érzéseiért és életéért történő túlzott felelősség vállalás, s a körülöttük élőkről való kényszeresen gondoskodás, amelynek hátterében a kontroll- és a biztonságérzet fenntartásának szükséglete áll. Mindeközben a társfüggők saját szükségleteiket figyelmen kívül hagyják, magukat elhanyagolják, s alárendelődnek a környezetükben élő személyek szükségleteinek. További, nem specifikus jellemző lehet a határok gyengesége, az önsorsrontó magatartás, az alacsony önértékelés, kényszeresség, tagadás és elfojtás, bizalmatlanság, manipulatív viselkedés, bizonytalan/elkerülő kötődési mintázat, szexuális zavarok, harag, szorongás, valamint depresszió (Knapek, & Kuritárné Szabó, 2014).

A kodependencia kialakulásában és fennmaradásában számos etiológiai, biológiai, pszichológiai és szociális tényező játszik szerepet. A jelenséget ugyanakkor három fontos komponens mentén lehet leginkább megragadni. Az első az egyén gyermekkori, családból hozott tapasztalatai. A második a felnőttkori, aktuális párkapcsolatban meglévő dinamika; a családjából a társfüggő és szerfüggő vagy viselkedészavarral küzdő vagy kontrollzavaros partner egyaránt diszfunkcionális szabályrendszert és sémákat hoz magával. Mivel ez a két viselkedés kiegészíti egymást, nehezebb felismerni egyik problémát a másik árnyékában, továbbá egymást kiegészítő jellegük támogatja a függő viszony fennmaradását, sőt a későbbiekben akár akadályozhatja a gyógyulási folyamatot is – ez lehet a harmadik komponens (Knapek, & Kuritárné Szabó, 2014).

A bejegyzés elsősorban a társfüggőség családi életből származó okaiba illetve a jelenség transzgenerációs jellegébe kíván rövid betekintést nyújtani.

Egyes kutatások a különböző függőségek kialakulásának hátterében a gyermekkori bántalmazás szerepét igazolták, amely sokszor a függőbetegségek velejárója. Jász és Szarvák (2007) tanulmányából kiderül, hogy sokszor a családon belüli erőszakra azért nem derül fény, mert a társfüggő szülő részben függősége, részben a félelem és a szégyenérzet miatt nem kér segítséget. Emellett a társfüggő és szerfüggő vagy egyéb mentális problémával küzdő szülők között rendszeresek a konfliktusok, gyakran előfordul fizikai, érzelmi vagy szexuális bántalmazás is. A társfüggő szülő állandó aggodalmaskodása miatt gyakran elhanyagolja gyermekeit, vagy nem a számukra megfelelő módon van jelen. Ezeken túl a függésből származó financiális problémák is nehezíthetik a család életét. A parentifikáció jelensége ugyancsak gyakran áll a függőségek, így a társfüggőség kialakulásának hátterében is. A parentifikáció a szülő–gyermek szerep felcserélődését, a gyermek életkorának nem megfelelő mértékű felelősséggel való felruházását jelenti, mely történhet instrumentális úton (pl. ház körüli teendők elvégzése, testvérek ellátása) vagy emocionális formában (pl. az egyik szülő vigasztalása a szülői konfliktusokkal kapcsolatban). Utóbbi esetben a szülők saját érzelmi szükségleteik betöltésére használják gyermekeiket, miközben nem tudnak érzelmi biztonságot nyújtani számukra. A parentifikáció gyakori az alkoholfüggő, a mentális vagy szomatikus betegségben szenvedő szülővel való együttélés során (Knapek, & Kuritárné Szabó, 2014).

Fontos megjegyezni, hogy a társfüggőség nem kizárólag valamely szülő vagy a partner szer- és egyéb függősége miatt alakulhat ki. A korábban már említett okokon túl, bármely elhúzódó stresszorokkal terhelt családban megjelenhet. Ezt bizonyítja az is, hogy számos esetben számolnak be arról a társfüggő személyek, hogy a felszíni probléma megszűnte után (pl. társuk vagy gyermekük szermentessé vált) sem csökkent jelentősen a családi konfliktusok száma. Absztinens alkoholfüggők elbeszélései szerint pedig társfüggő szüleik vagy partnerük nem örült a józanodásnak, mert a gyógyulás folyamatával párhuzamosan kevésbé voltak irányíthatóak (Knapek, & Kuritárné Szabó, 2014).

A személyiségzavarban szenvedőkkel együtt elő társfüggők esetében, érdekes eredményre jutottak a kutatók. Pozitív összefüggést figyeltek meg a kodependencia és a nárcisztikus viselkedés között. A nárcisztikus és a kodependens személyek ugyanis „jól kiegészítik” egymást, s kapcsolatukban képesek fenntartani egy patológiás egyensúlyt. A kodependens fél ugyanis tükröző szerepet tölt be a grandiózus nárcisztikus személy életében, remélve, hogy ő maga is rendelkezik annak vélt vagy vágyott jó tulajdonságaival. Ugyancsak gyakran társul a kodependens személy borderline vonásokkal vagy dependens személyiségzavarral küzdőkhöz (Knapek, & Kuritárné Szabó, 2014).

A társfüggőségből való kigyógyulás nehézségét az adja, hogy már a felismerése sem könnyű. Ennek oka, hogy a társfüggő személyek leggyakrabban stressz okozta betegségekkel, szorongásos vagy depressziós tünetekkel keresik fel az egészségügyi intézményeket, s mivel a tünetek elfedhetik a mögöttes okokat, így sokszor csak tüneti kezelésben részesülnek, ezzel súlyosbítva a meglévő állapotot. Emellett a kodependencia számos mentális zavarral mutat komorbiditást. Ilyenek lehetnek például a már említett szorongásos-és hangulatzavarok, továbbá a személyiségzavarok, más kémiai vagy viselkedéses addikciók, valamint pszichoszomatikus betegségek. A kodependencia fel nem ismerése, különösen, ha az depresszióval vagy kémiaiszer-függőséggel társul, sokszor öngyilkossági gondolatok megjelenéséhez, majd öngyilkossághoz vezethet. Ezért fontos, hogy mielőbb észrevegyük, ha valaki társfüggőségben szenved a környezetünkben, s támogassuk abban, hogy a megfelelő segítséghez jusson. S azért is, mert a többi függőséghez hasonlóan a kodependencia is – transzgenerációs jellege révén – káros a társfüggő családjában felnövő gyermekekre, veszélyezteti testi-lelki fejlődésüket, mivel olyan viselkedésmintákat sajátítanak el, amelyekkel újragenerálják a saját családjukban látott mintát (Knapek, & Kuritárné Szabó, 2014).

Irodalomjegyzék

Jász, K., & Szarvák, T. (2007). A szakmaközi együttműködés lehetőségei a szolnoki kistérségben egy családon belüli erőszak kutatás tükrében. Tér és Társadalom, 21(2), 67-84. 7

Knapek, É., & Kuritárné Szabó, I. (2014). A kodependencia fogalma, tünetei és a kialakulásában szerepet játszó tényezők. Psychiatria Hungarica, 29(1), 56-64.

Sedgwick, E. (2016). Az akarat kórságai. In L. Varga (szerk.). Az addikció kulturális és kritikai elméletei (pp. 27-36). Budapest, Magyarország: Helikon. (Ford. Jászay Dorottya)