Családi traumából függőség

Az emberek életük folyamán hasonló nehézségekkel, krízisekkel találkoznak. Hogy miképpen képesek megküzdeni ezekkel, azt elsősorban személyiségük, szűkebb és tágabb környezetük, kapcsolataik minősége, élettapasztalatuk és az addig kialakított megküzdési stratégiáik határozzák meg. Az ilyen jellegű normatív krízisekkel – például betegség, válás, gyász – való megküzdés lehetőséget ad a személyiségünk fejlődésére, fejlesztésére. Ugyanakkor, ha nem rendelkezünk ezek feldolgozásához szükséges tapasztalattal, megküzdési módszerekkel vagy megfelelő támogatói közeggel, a trauma könnyen lelki sérüléshez, elakadáshoz vezethet, amely az idő előrehaladtával pszichés vagy szomatikus formában, magunkat és a környezetünket károsítva tér vissza, például egy függőség képében.

Az egyén és a család szintjén traumákhoz továbbá függőséghez vezethet, ha az egyén gyermekkorában nem megfelelő szülői mintákat vesz át, illetve ha érzelmileg sivár, nem kielégítő környezetben nő fel. A túlféltés és a túlkorlátozás ugyanúgy veszélyeket rejt magában, mint a túl engedékeny, nem következetes családi működés. Az egyszülős családokban illetve a családon kívüli nevelés esetében fontos feltárni a kialakult helyzet okát, mert ennek elmaradása, fel nem dolgozása szintén traumatizálódást eredményezhet. Egyszülős családokban gyakori például a szülővel való szimbiotikus kapcsolat, illetve a gyermek felnőtt, esetenként szülői szerepbe való kényszerítése. Ezek elősegíthetik az addiktív személyiség kialakulását. A szülőktől való leválás hiánya, illetve a felnőtté válás vagy az új identitás kialakítása során megjelenő problémák ugyancsak ezt a folyamatot támogatják. A szenvedélybeteg fiatalok családjaival végzett családterápiás munka és az alkoholbetegek kezelése során feltárt családi háttér alátámasztja a fenti megállapításokat. A függőség tárgyának részben az a funkciója, hogy az „én” sérüléseiből vagy hiányosságaiból eredő zavarokat gyógyítsa (Békési, 2019).

A családi traumák és a függőségek összefüggéseire a gyermekvédelem területén dolgozók és a védelembe vettek tapasztalatai, történetei mutatnak rá legszemléletesebben. A rendszerbe bekerülő gyerekek ugyanis rendszerint elhanyagolást, bántalmazást éltek át és/vagy családon belüli erőszak elszenvedői voltak. A családból való kiemeléssel, ezáltal a megszokott környezetükkel való kapcsolat megszakadásával, újabb traumát szenvedtek el. Emellett, sokszor a gyermekvédelmi rendszerben is további bizonytalanságot kellett megtapasztalniuk, ami akár évekig is elhúzódhatott. Ezeket komplex traumának nevezzük, azaz a gyermek hosszan tartó, súlyos kárt szenved el más emberek cselekedetei vagy mulasztása következményeként. A traumatikus események túlterhelik a gyermek megküzdési rendszerét, hatásukra sokszor károsodik a kötődés képessége, a fizikai és mentális fejlődés. Fontos megjegyezni, hogy a gyermekek különbözőképpen reagálnak az őket ért traumára, koruktól, érzékenységüktől, az esemény súlyosságától, illetve olyan védőfaktoroktól függően, mint például a biztonságot nyújtó felnőtt jelenléte. Ez utóbbi tényező különösen releváns, mivel a traumák feldolgozásában és a traumatizálódás elkerülésében a gyermeket éppen egy róla gondoskodó, vele szoros kapcsolatban álló személy tudná segíteni a leghatékonyabban. Sajnálatos módon, az esetek többségében nincs ilyen személy, vagy nem lehet jelen a gyermek életében. Így a lelki sérülés megtörténik, a trauma hatásai felerősödnek. Ha a bizonytalanság elhúzódik, és a gyermek nem kap megfelelő támogatást és segítséget a trauma feldolgozásában, állapota tovább romolhat, és a nehézségek életének egyre több területén jelentkezhetnek. A sorozatos vagy komplex traumát átélt gyermekek körében gyakrabban alakul ki valamilyen addikció, szorongás vagy depresszió, veszélykereső magatartás. Mindemellett magasabb arányban fordulnak elő krónikus betegségek, például cukorbetegség, szív- és érrendszeri valamint daganatos betegségek. Sok esetben ez állhat a gyermek iskolai sikertelensége, valamint az antiszociális viselkedés megjelenésének hátterében is. Ugyanis a krízis idején megtanult túlélő stratégiák – amelyek hasznosak voltak a trauma átvészelésében, de az élet más területén gátló tényezők lehetnek – hosszú távon rögzülhetnek, ezzel akadályozva a kötődést, a figyelem és az érzelmek szabályozását, az elfogadható életvitel kialakítását (Bányai, 2016).

Érdekes kitekintés, hogy az utóbbi évek kora gyermekkori agyfejlődésre irányuló kutatásai alapján, a kisgyermekek ugyanúgy sérülékenyek, mint a nagyobbak, még ha ennek mások is a jelei. Sőt az első életéveket sokkal inkább meghatározza egy trauma, mint azt korábban feltételeztük. Konkolÿ Thege és munkatársai (2017) szerint ennek az lehet az egyik oka, hogy a neurobiológiai folyamatok során vannak kritikus, érzékeny szakaszok, amikor az agyi struktúrák illetve a stresszszabályozás funkciója fejlődik, így az egyént ekkor ért traumák hosszantartó hatásúak lehetnek. Az, hogy mi tekinthető traumának, a gyermek életkorától és fejlettségétől is függ, de fontos megjegyezni, hogy a traumatikus tünetek megjelenése nem a fizikai abúzus súlyosságával van összefüggésben, hanem azzal, hogy a gyermek mennyire érezte veszélyben elsődleges gondozója épségét (Bányai, 2016).

Amint láthatjuk, a családi élet szinterén belül számos dolog vezethet traumához. A családon belüli erőszak, a fizikai, a verbális, az érzelmi és a szexuális bántalmazás mellett egy súlyos betegség, haláleset, válás, börtön, abortusz, a munkahely elvesztése, hajléktalanná válás, öngyilkosság, költözés, kivándorlás vagy egy fogyatékos testvér születése is előidézhet az egész családra kiható lelki megrázkódtatást. Ezen események egy család életére akár sok-sok évtizeden át hatással lehetnek (Békési, 2019). Éppen ezért, ahol szerepe van egy családi traumának a függőség kialakulásában, fennállásában, ott fontos a családot mint rendszert elemezni és kezelni a valódi gyógyulás elérése érdekében, illetve, hogy az utódok ne vigyék tovább elődjeik terheit.

Irodalomjegyzék

Bányai, E. (2016). A trauma szerepe a gyermekvédelemben. Párbeszéd: Szociális Munka folyóirat, 3(3).

Békési, T. (2019). Függőségek és veszteségek. A hagyományos kultúra hiánya a szenvedélybetegségek hátterében, különös tekintettel a feldolgozatlan veszteségekre. Kharón Thanatológiai Szemle, 23(4).

Konkolÿ Thege, B., Horwood, L., Slater, L., Tan, M., C., Hodgins, D., C., & Wild, T., C. (2017). Relationship between interpersonal trauma exposure and addictive behaviors: a systematic review. BMC Psychiatry, 17:164.